Egy mindössze 19 nm-es kis lakásból élhető, kényelmes és praktikus otthon született.
A VI. kerületi garzont a megrendelő azzal a szándékkal vette, hogy felújítsa és értékesítse, így keresett meg minket, hogy tervezzük meg.
A tervezés során az első lépés a válaszfal eltávolítása volt, így az egybenyitott térben oldottuk meg az összes funkciót. Az eredeti galériát megszüntettük, mert túl sok helyet foglalt és a fürdő fölé terveztük az újat. A fekvőgaléria méretét a minimumra szabtuk, ahol egy matrac és két éjjeliszekrény kapott helyet, így nem nyomja össze a teret és ezáltal sokkal szellősebb a lakás. A lépcső mellett egy mini előteret alakítottunk ki cipő és kabát tárolására, a lépcső alatti helyet egy konzolos TV-vel és tároló komóddal használtuk ki. A galéria alatti részen a fürdőn kívül egy nagy tolóajtós gardróbszekrény is helyet kapott. A konyha tervezésénél különös tekintettel voltunk az elegendő tárolás kialakítására, így a felsőszekrényt egészen a galéria vonaláig felvittük. A megfelelő világításról a függesztékek, falikar és a rejtett ledszalagok gondoskodnak.
A garzon stílusát tekintve modern, fiatalos, letisztult, vidám. Fontos volt a tervezés során, hogy sok ember számára tetszetős legyen. Értékesítés után a vevő saját ízlésére szabtuk a berendezést, a végeredmény az elkészült fotókon látható.