Két kis gyerekes fiatal házaspár keresett meg, hogy tervezzük meg a családi házukat. Legnagyobb örömünkre annyira időben gondoltak a tervezésre, hogy az építkezés csak a rákövetkező évben kezdődik, így az építész által készített alaprajzból dolgoztunk. A pár nagyon kedveli a skandináv stílust és a kérésük az volt, hogy egy modern, letisztult otthont álmodjunk meg nekik. Alapvetően az alaprajzi elrendezés megfelelő volt, így nem sokat változtattunk rajta, csak kisebb módosításokra volt szükség, mint például belső ajtók áthelyezése, álmennyezet tervezése.
Megrendelőink új otthonukba 1-2 meglévő bútort kívántak csak továbbvinni mint például a tömör tölgyfa franciaágyukat, amihez ragaszkodtak, mert nagyon szeretik. Mivel a bútorok színe elég meghatározó volt, ezekhez a bútorokhoz igazítottuk az újakat is.
A tároló funkciót az előszobában és a hálóban nagy beépített szekrényekkel oldottuk meg, a konyhához kamra tartozik és egy külön mosókonyha rejti a háztartáshoz szükséges eszközöket.
Modern, szigetes konyha volt a pár igénye bárszékekkel és 8 fős étkező, hogy a tágabb családot is vendégül tudják látni. Az étkezőből közvetlen kapcsolat nyílik a teraszra, így jó időben kint is van lehetőség étkezésre.
A gyerekszobák tervezésénél különös tekintettel voltunk a gyermekek növekedésére, így könnyen variálható, hosszú távra alkalmas bútorokat választottunk. A kuckós játékbirodalmat a betervezett sátrakkal, a játékok tárolását pedig nyitott polcokkal oldottuk meg.
A fürdők falára színes, mintás cementlapot terveztünk egyszínű bézs lapokkal kombinálva, az aljzatra pedig fahatású járólapot. A nagyobb fürdőszobában kádat és épített zuhanyt is terveztünk, hogy minden igényt kiszolgáljon.
A ház belső színvilágát a fehér, mustársárga, rózsakvarc, szürke, galambkék és bézs jellemzi.
A natúr téglafal meghatározó eleme lett az otthonnak, amin igazán jól mutatnak a fekete-fehér családi fotók. A közösségi térben rusztikus, natúr mivoltában van jelen, a hálószobákban pedig ropogós fehérre festve.
Végeredményben légies tereket, vidám, fiatalos, vagány, bevállalós otthont alkottunk a fiatal családnak.